Függetlenség napja
Vasárnap estétől hétfő estig teljesen teleírtam a naptáramat programokkal. Este 8-tól pálinkafesztivál keretében Budapest Bár koncert a Várban, aztán otthon a vörös iszap katasztrófa nyomon követése a TV-ben, 23.00 órától alvás egész éjjel megszakítás nélkül reggel fél 8-ig, 8.00-tól Alakformálás Ildivel, 9.30-kor vérvétel, 10-kor a szomszédos bevásárlóközpontban reggeli kávé tökmagos pogácsával és hozzá friss nyomdaszagú, képes női magazin. Aztán úszás a Dagályban - csakis ott a nyitott 50 méteres medencében napfürdőt is vehetek - , rövid napon szárítkozást követően 13.00-kor ebéd apával, 14.00 órakor ebéd utáni kávé kismamatársakkal, 15.30-tól villám körséta a cégnél, hazafelé látogatás a már 3 órája nem látott kávézópartner kismamatársnál, 19.00-kor az ÁRU átvétele otthon.
Nos, valahogy így gondoltam az elmúlt hetek alatt csak a sarokban porosodó Függetlenség napja című kirakó darabkáit egy nap alatt teljes képpé kirakni és 24 órán keresztül élvezni az összeállt kép felett érzett gyermeki örömöt.
Ritkán adatik meg nekünk, kismamáknak, hogy 24h nagyszülői felügyeletbe helyezhetjük gyermekünket, de akkor minden elmulasztott ruhapróbálásért, kihagyott tejeskávéért, elmulasztott koncertért, felkúszott zsírpárnácskáért igyekszünk száguldó, de mégis minden bokorban megálló expresszvonat sebességével kompenzálni testünket-lelkünket.
Ritkán adatik meg nekünk, kismamáknak, hogy 24h nagyszülői felügyeletbe helyezhetjük gyermekünket, de akkor minden elmulasztott ruhapróbálásért, kihagyott tejeskávéért, elmulasztott koncertért, felkúszott zsírpárnácskáért igyekszünk száguldó, de mégis minden bokorban megálló expresszvonat sebességével kompenzálni testünket-lelkünket.
Egész nap villognak az egymást érő program bejegyzések figyelmeztetői a telefonom kijelzőjén, minden perc számít. A parkoló automatánál sem vacakolok a bankkártyás fizetéssel, dobálom az aprókat, az uszodában nincs időm öltöző kabinra várni, a köntös alatt, eldugott sarokban cibálom magamra a száraz ruhát, az őszi nap gyengülő ereje pedig szép lassan megszárítja majd a hajamat az utcán.
A vadászat során szagot fogó kutya módjára a nap folyamán egyre több, nem tervezett programpont is becsusszant: a reggeli kávé után nem maradhatott el a kávézó körüli ruha boltok kínálatának gyors szemügyre vétele, az ebéd után bekukkantottam az utamba eső első fehérneműboltba, ahol a fehérneműboltokban igazságos 8-2 arányban vásároltam anyának-apának zokni és alsóneműt.
Egy Órás előtt parkoltam. A múltkor vacakolt az autótávirányító, gondoltam betértek az Óráshoz gombelemet venni. A Kérem csengessen gomb megnyomása után izgalommal vártam, hogy vajon bizalmat szavaz-e az arra tévedt kismama-járókelőnek a tükröződő üvegen át láthatatlan Órás.
Már majdnem feladtam, amikor kattant a zár, ezek szerint átmentem potenciális vevőjelöltté és beléphettem a legóvatosabb becslések szerint is 90 körüli nénike valószínűleg már elhunyt férje által felépített majd rá hagyományozott órás birodalmába. Igazi órásüzlet, ahol minden óra jár, a pontos időt mutatja és büszkén kürtölik szét egymásnak és világnak, hogy ők bizony pontosan kattognak, ketyegnek, tiktakkolnak, kakukkolnak, zúgnak, búgnak, csipognak egészkor. A sarokban a parányi lámpás a parányi asztalon parányi rugókat, óralapokat, miniatűr csavarhúzókat világít meg. A néni elvékonyodott, viaszos bőrén minden ér kékes színnel üt át és a kézfején pontosan nyomon követhető minden ér útja, amikor felém nyújt háromféle méretű csavarhúzót azzal, hogy szedjem ki a kulcsomból az elemet, hogy megnézhessük, milyen kell. Az elején még kötöm az ebet a karóhoz, csak akkor szedném szét, ha mindenféle szóba jöhető elem kapható nála, de megnyugtat, hogy akad bőven elem a pult alól előhúzott papírdobozban. Így bőszen nekiálltam feszegetni a távirányítót. Egyik csavarhúzó a másik után, a harmadik nyitja. Kipattant az elem és már kutatott is a néni a 1620-as jelzésű gombelem után a dobozkában. Bevillant, hogy ez túl lassú nekem, erre nincs időm, kikapom a dobozt a néni kezéből és sietősen kipakoltam az összes elemet a pultra és közben hangosan olvastam fel a néninek a rajtuk lévő számokat, akárcsak a lottóhúzásnál. Végül a nagy halom legmélyén a legutolsó elemen a 1620-as szám villant meg a lámpa fényénél. Ez az! Fizettem volna, de a néni kérte, hogy próbáljam ki. Kibontotta, beletettem a távirányítóba, de nem működött vele. Rá se rántott az autóm az új parancsolójára. Ismét szétszereltem, hátha fordítva tettem bele, de fordítva sem volt jobb. Ismét szétszereltem és vissza tettem a régi elemet, azzal működött. Csalódott voltam, hogy nem működik. A néni sokkal csalódottabb volt, mert meghiúsult az üzlet és a portékája is kárba veszett, hisz kibontva senki nem veszi már meg tőle. Dühében ráfeküdt a Kérem csengessen gomb beltéri egységére és a valószínűleg sok évtizedes vevőkiszolgálásban megöregedett arcán nem titkoltan jelezte felém, hogy már megbánta, hogy 10 perce bizalmat szavazott és beengedett. Szigorúan kitessékelt. Még távozóban mondtam ugyan, hogy én szívesen kifizetem így is, ha már felbontotta, de ő csak szigorúan annyit mondott, hogy "Menjen!".
Egy Órás előtt parkoltam. A múltkor vacakolt az autótávirányító, gondoltam betértek az Óráshoz gombelemet venni. A Kérem csengessen gomb megnyomása után izgalommal vártam, hogy vajon bizalmat szavaz-e az arra tévedt kismama-járókelőnek a tükröződő üvegen át láthatatlan Órás.
Már majdnem feladtam, amikor kattant a zár, ezek szerint átmentem potenciális vevőjelöltté és beléphettem a legóvatosabb becslések szerint is 90 körüli nénike valószínűleg már elhunyt férje által felépített majd rá hagyományozott órás birodalmába. Igazi órásüzlet, ahol minden óra jár, a pontos időt mutatja és büszkén kürtölik szét egymásnak és világnak, hogy ők bizony pontosan kattognak, ketyegnek, tiktakkolnak, kakukkolnak, zúgnak, búgnak, csipognak egészkor. A sarokban a parányi lámpás a parányi asztalon parányi rugókat, óralapokat, miniatűr csavarhúzókat világít meg. A néni elvékonyodott, viaszos bőrén minden ér kékes színnel üt át és a kézfején pontosan nyomon követhető minden ér útja, amikor felém nyújt háromféle méretű csavarhúzót azzal, hogy szedjem ki a kulcsomból az elemet, hogy megnézhessük, milyen kell. Az elején még kötöm az ebet a karóhoz, csak akkor szedném szét, ha mindenféle szóba jöhető elem kapható nála, de megnyugtat, hogy akad bőven elem a pult alól előhúzott papírdobozban. Így bőszen nekiálltam feszegetni a távirányítót. Egyik csavarhúzó a másik után, a harmadik nyitja. Kipattant az elem és már kutatott is a néni a 1620-as jelzésű gombelem után a dobozkában. Bevillant, hogy ez túl lassú nekem, erre nincs időm, kikapom a dobozt a néni kezéből és sietősen kipakoltam az összes elemet a pultra és közben hangosan olvastam fel a néninek a rajtuk lévő számokat, akárcsak a lottóhúzásnál. Végül a nagy halom legmélyén a legutolsó elemen a 1620-as szám villant meg a lámpa fényénél. Ez az! Fizettem volna, de a néni kérte, hogy próbáljam ki. Kibontotta, beletettem a távirányítóba, de nem működött vele. Rá se rántott az autóm az új parancsolójára. Ismét szétszereltem, hátha fordítva tettem bele, de fordítva sem volt jobb. Ismét szétszereltem és vissza tettem a régi elemet, azzal működött. Csalódott voltam, hogy nem működik. A néni sokkal csalódottabb volt, mert meghiúsult az üzlet és a portékája is kárba veszett, hisz kibontva senki nem veszi már meg tőle. Dühében ráfeküdt a Kérem csengessen gomb beltéri egységére és a valószínűleg sok évtizedes vevőkiszolgálásban megöregedett arcán nem titkoltan jelezte felém, hogy már megbánta, hogy 10 perce bizalmat szavazott és beengedett. Szigorúan kitessékelt. Még távozóban mondtam ugyan, hogy én szívesen kifizetem így is, ha már felbontotta, de ő csak szigorúan annyit mondott, hogy "Menjen!".
Valószínű azért nem működött az elem, mert azt az elemet már évek óta őrizgette a doboz mélyén a néni. Mindegyik elemtípus tizes kiszerelésben volt és csak ez árválkodott egyedül.
Sebaj, egyszer még visszajövök ide és veszek jó sok elemet a nénitől, kibontás nélkül és megszemlélem alaposan a valószínűleg gyermekeként óvott óráit is. - gondoltam magamban és engedelmeskedtem Az én házamban azt csinálsz, amit én mondok 19. századi értékesítési filozófiát követő néninek.
Sebaj, egyszer még visszajövök ide és veszek jó sok elemet a nénitől, kibontás nélkül és megszemlélem alaposan a valószínűleg gyermekeként óvott óráit is. - gondoltam magamban és engedelmeskedtem Az én házamban azt csinálsz, amit én mondok 19. századi értékesítési filozófiát követő néninek.
Az időutazástól kissé kótyagosan visszatértem a Bajcsy-Zsilinszky út 21. századi forgatagába és tovább evickéltem a még hátralévő naptárbejegyzéseim tengerében.
A nem tervezett programok mellett persze voltak olyanok is, amiket jobbnak láttam kicserélni kevésbé stresszes programokra, így esett áldozatul például a reggel 8-as alakformáló torna az ébredés utáni álmoskás beszélgetésnek Marika nénivel a takarító néninkkel vagy így lett a vasárnap esti baráti pálinkázás helyszíne a Vár helyett a nappalink, a Budapest Bár pedig felvételről is egész jól nyomta aznap este.
Nem változott viszont egész nap során az a hiányérzet, amit a kisfiam és a köztem lévő távolság okozott. Nagyon hiányzott egész nap. Talán mi is hiányoztunk neki, mert este a garázsban össze-vissza ölelgetett mindkettőnket és nagy nyitott szájas, orra menő puszikat osztogatott a viszontlátás örömére.
